Rólam

Többen már találkoztatok velem, leginkább a vízparton Alsóörsön, Balatonon de Győr környékén is sokat túrázunk és a külföldi utazások során is megismerkedhettünk, viszont a sztorimat nem mindenki ismeri még. Röviden bemutatkozok nektek, Kráz Edina vagyok, valamikori logisztikus, ma már irodaszökevény, élményfelelős. Mindig is imádtam a szervezői feladatokat, utazásszervezéseket, kalandokat ebben az irányban akartam megtalálni az utamat.
Rá lehet fogni az életközepe válságra a váltásomat, de sajnos elég sűrűn kaptam az élet pofonait abban az időben és úgy érzem, hogy az amit választottam, az ugrás az ismeretlenbe a lehető legjobb döntés volt és sikerült kihozni belőlem a sokkal jobb oldalamat.
Az életem nagyot fordult, rögtön tudtam, hogy valami végérvényesen megváltozik. A változás akkor jött, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Magabiztosabbá, nyitottabbá és sokkal boldogabbá tett és tesz még ma is minden egyes alkalommal, ha a szabadban lehetek és SUPon evezhetek.
Azóta körbeeveztem a Balatont, ami óriási élmény volt, megjártam Szlovénia és Olaszország tavait, eveztem a Karib-tengeren, a Vörös-tengeren, a Holt- és az Andamán-tengeren,az Adrián és a Földközi-tengeren, az Égei-tengeren és a csodálatos Szigetközben, az Atlanti-óceánon, majd Portugáliában szereztem nemzetközi SUP oktatói képesítést az elismert SUP és Surf szervezetnél az ASI-nál. (Academy of Surf Instructor)és remélem még a sort sokáig folytathatom. Imádok utazni, új helyeket felfedezni a világban, jógázni, mert az elmét és a testet is fitten tartja. Az általam szervezett utazásoknál is előtérbe kerül az aktív felfedezés, mind önmagunk, mind a környezetünk felfedezése.
Szeretném minél több emberrel megismertetni ezt az egyszerű de annál élvezetesebb vizisportot, amit társaságban, egyedül, hidegben vagy melegben is nagyszerű kikapcsolódás a stresszes mindennapokból.
Próbáld ki és érezd a boldogságot!
Szeretettel várlak !

Kráz Edina

Minden jog fenntartva - Adatkezelési nyilatkozat